Tanítsd meg tanulni

7 éves kor után mindenki bekerül az iskolapadok közé, hogy aztán minimum 10, néha 17-19 évig is ott maradjon. Ezalatt az idő alatt a fő feladat, hogy tanuljunk. Jól tanuljunk. Ha nem jól tesszük, akkor jönnek a rossz jegyek, szidás, szorongás és sorolhatnám még.

Igen ám, de hogyan tanuljunk jól?

Aki nem tud jól tanulni, az mit tegyen?

Honnan ismerhetné egy gyermek a tanulás módszerét, ha erre soha senki nem tanította meg?

És a pedagógus honnan tudná, hogy ezt hogy tanítsa meg? Hiszen őt sem tanította erre senki!

A TANÍTSD MEG TANULNI projektünk épp azért jött létre, hogy ezt a hiányosságot pótoljuk, segítsünk a gyermekeknek a pedagógusok által.

A projekt menete:

A projektben először a tanárokat képezzük ki. Egyrészt magát a módszertant ismertetjük meg velük, másrészt azt, hogy hogyan tudják a módszert hatékonyan átadni a tanulónak.htm1

A következő lépésben a pedagógusok a „Tanári kézikönyv” segítségével egyszerre teljes osztályokat tanítanak meg tanulni a „Hogyan tanuld meg” című, kifejezetten gyerekeknek készült módszertani könyv alapján.

A tanulási módszer átadása során a tanulásról a pedagógusnak és a tanulóknak közös elképzelése alakul ki. Ennek a közös elgondolásnak a hozadéka az is, hogy jobban megértik egymást, könnyebb lesz a közös munka, hatékonyabb az eredmények elérése. Ha ezután ütköznek a diákok tanulási akadályba, a közös felismerés, hogy ez egy akadály, ennek megértése és az elsajátított tudás, hogy ezt már kezelni is tudják, mindenképpen magabiztosságot és több sikerélményt ad a diáknak és tanárnak egyaránt. Abban az esetben is, ha még nem is tökéletesen magabiztosak minden esetben a módszertan önálló alkalmazásában. Így örömtelibbé válik a tanulás folyamata minden résztvevő számára.

A projektet leteszteltük iskolákban, és a kiképzett tanárok egy osztály megtanítása után visszajelezték, hogy érdemes volt belevágni. A tanulóikkal jobban tudnak azóta együtt dolgozni, a diákok nagyobb felelősséget tudnak vállalni a saját tanulásukért.

A projekt ára: 300.000 Ft + ÁFA

Ez tartalmazza 1-8 pedagógus kb. 30 órás kiképzését, 1 db Tanári kézikönyvet és 30 db „Hogyan tanuld meg” könyvet a diákok számára.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a képzés után a kiképzett tanár(ok) bármennyi osztályt ingyen meg tudnak tanítani tanulni iskolájukban, hiszen innentől kezdve minden a rendelkezésükre áll hozzá.

Pedagógusi visszajelzés:

„A tanfolyam során a gyerekek aktivitása nem csökkent. Motiváltságuk, figyelmük egyre tartósabbá vált az idő múlásával. Felfogóképességük, szóbeli kifejezőképességük folyamatosan fejlődött. Meglátták a tanulás lényegét. Egyre ügyesebben, világosabban tudták elmondani gondolataikat. Sokat javult a beszédfegyelmük is. Türelmesen, érdeklődően hallgatták egymást. Örömmel dolgoztak párokban, csoportokban, amikor egymásnak segíthettek.

Határozottan javasolnám más pedagógusoknak is a használatát, mert tudatosítja a gyerekekben a tanulás buktatóit, s azt is, hogy ezek a dolgok felismerve kezelhetőek, és megváltoztatja a tanuláshoz való viszonyt. Nem félnek a gyerekek attól, ha első hallásra nem értenek valamit. Nagyon komoly problémának tartom, hogy a gyerekek szövegértése alig éri el a megfelelő szintet.  Alapvető szavak, kifejezések jelentésével nincsenek tisztában. A tanuláshoz való viszonyuk is ennek megfelelően megromlik. A sok kudarc elkedvetleníti a diákokat. Nem lelik örömüket a tudás megszerzésében, hiszen ez számukra lehetetlen feladatnak tűnik. A tanulás  számukra csak egy szükséges rossz. Ezzel a módszerrel hatékonyan és célirányosan lehetne fejleszteni tanulóinkat.
(Dr, H.-né L. Gabriella és D. Ágnes – tanítók , 10 évesekkel dolgoztak)

Amennyiben további információt szeretne kapni a projekttel kapcsolatban, keressen minket!

Telekesi Edit
70/627-5516
telekesi.edit@apshun.hu

Oszd meg!