TUDÁSKULCS szókincsfejlesztő projekt

Képesség és szókincsfejlesztő projektünk a TUDÁSKULCS munkafüzet sorozatra épül. A munkafüzetek hatását osztálytermi körülmények között több éven keresztül kísérleti projektek keretében teszteltük az ország különböző pontjain, több ezer diák bevonásával. Mára már letisztult, megrendelhető szolgáltatásként vehetik igénybe a csoportjaikat fejleszteni kívánó pedagógusok, iskolák, magántanárok. Garantálható, hogy minden diák, aki becsületesen végighalad a munkafüzeteken, eredményt ér el.

A projekt menete

A projekthez a pedagógusnak nincs szüksége semmilyen képzésre. Mindössze jelzi részvételi szándékát felénk. Ekkor egy szerződésben megállapodást kötünk arról, hogy hány diákkal és mennyi idő alatt végzik el a 3 kiválasztott Tudáskulcs munkafüzetet.

Csak szerződés alapján tudjuk megadni a csaknem 50%-os kedvezményt a munkafüzetek teljes árából. A pedagógus számára ingyen biztosítunk egy Útmutatót, ami megadja a munkafüzetek leghatékonyabb felhasználásának módját csoportok számára is. Ezután a tanár önállóan dolgozik a gyerekekkel, de az egész projekt alatt fordulhat szakmai konzultánsunkhoz, ha erre szüksége van.

A projekt végén a pedagógus kitölti az általunk elküldött 2 oldalas kérdőívet, és ezzel le is zárul a projekt.

A projekt ára: tanulónként 2.000 Ft.

Ez az összeg tartalmazza a projekthez szükséges, tanulónként 3 db munkafüzetet + pedagógusonként 1 Útmutatót. A projektnek további költsége nincs.

A projektekben történt mérések és a résztvevő pedagógusok visszajelzései alapján a munkafüzetek jelentős mértékben fejlesztik a tanulók képességeit. Általánosan bátrabbakká, magabiztosabbakká váltak, bővült szókincsük, javult fogalmazásuk, tantárgyi jegyeik is emelkedtek. Több tanár kiemelte, hogy diákjaik magatartása egyértelműen pozitívan változott, és az osztályközösségen belüli kapcsolatok megerősödtek.

Külön örömmel fogadták, hogy még az egyébként elakadt tanulóik is együtt tudtak dolgozni az osztállyal, amikor a munkafüzeteket használták, és hogy a gyerekek elkezdtek segíteni egymásnak.

Hallgassa meg Ön is, mit mondtak a projektről az iskolaigazgatók!

 Néhány írásos visszajelzés

Pedagógusok:

A tisztázandó szavak után álló feladatok változatosak, gondolkodásra késztetik a tanulókat. Együttműködőbbek lettek a tanulók, igyekeztek átláthatóan vezetni a füzeteket, igényesebbé váltak. Pozitívum, hogy a tanulók szókincse bővült.” (K.J.-né tanár)

“Nőtt a figyelemkoncentrációjuk, az együttműködésük, a megértésük. A gyengébb, visszahúzódó tanulókat is be lehetett vonni a munkába.” (T.É. tanár)

Tanulók:

“… többet tudok tőle” (4. osztályos tanuló)

…megtanultam a szavak jelentését és könnyebben értelmezem a szavakat. Szeretném, ha lenne más tantárgyból is,  mert nagyon szívesen megtanulnám ilyen részletesen a tananyagot.” (7. osztályos tanuló)

Szerettem, mert sokat használt, és jobban figyelek órán.” (7. osztályos tanuló)

Szeretnék más tantárgyból is, mert könnyebb így tanulni, és szívesebben dolgozok órán is.” (6. osztályos tanuló)

A pedagógusok szóbeli visszajelzéseiből egy csokor

Oszd meg!