abc könyv

„abc” könyv

Megjegyzés! Ez az oldal a kiadvány pedagógiai és módszertani bemutatását szolgálja, elsősorban pedagógusok és iskolai szakemberek számára készült.
Szülőként itt találsz további információt az otthoni használatról, illetve a megrendelésről: [abc könyv]

Az „abc” könyv bemutatása

 

Az „abc” könyv az olvasni tanuló, illetve az olvasásban még bizonytalan gyermekek számára készült.
A kiadvány célja, hogy a tanulók számára önállóan is használható, könnyen érthető olvasmányokat biztosítson, amelyek lehetővé teszik a rendszeres gyakorlást, és már az olvasástanulás kezdeti szakaszában sikerélményt nyújtanak.
Az első osztályos tanulók gyakran kevés olyan szöveggel találkoznak, amelyet a tankönyvi feladatokon kívül önállóan, valódi olvasmányként tudnak elolvasni. Az olvasás fejlődésében ugyanakkor kulcsszerepe van annak, hogy a gyermekek rendszeresen találkozzanak rövid, érthető, történetszerű szövegekkel, amelyek nem kötelező feladatként, hanem olvasmányként jelennek meg.
A kiadvány célja ezért nem elsősorban feladatok adása, hanem olyan olvasmány biztosítása, amely természetes módon támogatja az olvasási készség fejlődését, miközben hozzájárul az értő olvasás igényének kialakulásához, és megalapozza az olvasás iránti pozitív attitűdöt és belső motivációt.

Módszertani alapelvek

Az abc könyv a kezdő olvasástanulás időszakához kapcsolódó, szótagoló alapú, dekódolást támogató olvasmánygyűjtemény, amelynek központi célja az értő olvasás megalapozása.
A kiadvány abból az alapelvből indul ki, hogy az olvasás tanulása már a kezdetektől jelentésalkotáshoz kötött folyamat, nem csupán a betűk technikai összeolvasása. Ennek megfelelően a könyv kizárólag értelmes szavakat és értelmezhető mondatokat tartalmaz, így a tanulók a dekódolás során folyamatosan jelentést is társítanak az olvasottakhoz.
A betű–hang megfeleltetés megszilárdítása és az olvasási automatizmusok kialakulása végig jelentéssel bíró nyelvi egységekhez kapcsolódva történik, ami az értő olvasás stabil fejlődésének alapját képezi.
A könyv első szakasza a szótagoló olvasást támogatja, amely segíti a hangokra bontás és az összeolvasás folyamatának kialakulását. A kiadvány ebben a szakaszban tudatosan nem terheli a tanulókat új ismeretekkel vagy bővített szókinccsel, mivel a fő cél a dekódolási folyamat stabilizálása.
Ennek érdekében a szövegkörnyezet ismerős és kiszámítható, így a tanulók figyelme a betű–hang kapcsolatok feldolgozására irányulhat, miközben az olvasás végig megőrzi jelentésközpontú jellegét.
A jelentéssel bíró szövegek alkalmazása csökkenti a kognitív terhelést, ezért a kiadvány tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek esetében is jól használható.

Kulcsfogalmak:

  • szótagoló olvasástanítás
  • betű–hang megfeleltetés
  • jelentésközpontú megközelítés
  • fonológiai tudatosság
  • dekódolási készség
  • olvasási automatizmus
  • fokozatosság elve
  • differenciálás

A könyv felépítése

A könyv felépítése következetesen támogatja az olvasás tanulásának folyamatát.

  • A bevezető képsorok ráirányítják a figyelmet arra, hogy az olvasás célja a jelentés megértése.
  • A szövegek csak olyan betűket tartalmaznak, amelyeket a tanulók már korábban megismertek.
  • A nagy méretű betűk és a szellős elrendezés segítik a vizuális feldolgozást és a figyelem fenntartását.

Már a kezdetektől mondatszintű olvasás jelenik meg, így a tanulók nem elszigetelt szavakkal, hanem teljes gondolatokkal találkoznak. A kezdeti szakaszban a kevés ismert betű áthidalására egyes szavakat képek helyettesítenek.

A szövegalkotás fokozatosan épül fel:

  • rövid, egyszerű, szótagolt szavak
  • tőmondatok
  • majd egyre hosszabb és összetettebb szövegek

A szótagolás a második – nagybetűs – szakaszban elhagyásra kerül, de a szövegek ekkor is a korosztály számára ismert szókincsre épülnek.
A könyv készítése során tudatos döntés volt, hogy ebben a szakaszban nem cél új ismeretek tanítása vagy a szókincs bővítése. A hangsúly kizárólag az olvasás tanulásán van, minden más ennek van alárendelve.

A történetek rövidek, világos szerkezetűek, így a tanulók gyorsan sikerélményhez juthatnak. Az illusztrációk támogatják a megértést és az önálló használatot, a humoros elemek pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy az olvasás élményszerű tevékenységgé váljon.

A könyv végén néhány oldal a felnőttekhez szól.

  • Az „Anya mesél” részben lévő mesék segítenek felkelteni a gyermek érdeklődését az olvasás iránt, ill, olyan fontos fogalmakat magyaráznak mesébe szóva, mint a kommunikáció és tanulás.
  • Az „Útmutató szülőknek, segítőknek” fejezet azoknak szól, akik otthon szeretnék gyermeküket segíteni az olvasás gyakorlásában.

Fontos cél továbbá, hogy a tanulók már e korai szakaszban pozitív élményt kapcsoljanak az olvasás tevékenységéhez.

A kiadvány főbb jellemzői

  • olvasni tanuló gyermekek számára készült
  • szótagoló módszert alkalmaz az első szakaszban
  • rövid, könnyen feldolgozható történeteket tartalmaz
  • illusztrációkkal támogatja a megértést
  • fokozatosan nehezedő szövegekből épül fel
  • iskolai és otthoni használatra egyaránt alkalmas

Betekintő az „abc” könyvbe

Belelapozhatsz a kiadványba. A betekintő nem tartalmaz minden oldalt.
(A kép mellett jobb oldalon megjelenő nyíllal lehet lapozni. Az alsó sávban lehet teljes képernyő méretet állítani.)

Írás munkafüzetek

Az abc olvasókönyvhöz két írás munkafüzet kapcsolódik (kisbetűs és nagybetűs), amelyek szorosan illeszkednek a könyv felépítéséhez, és azzal párhuzamosan használhatók.

munkafüzetek célja, hogy az olvasás tanulásával összhangban támogassák az írott és nyomtatott betűk kapcsolatának rögzítését, valamint az írásmozgás biztos kialakulását.

A feladatok kialakításánál alapelv volt, hogy a tanulók figyelme kizárólag az írásra irányuljon. Ennek érdekében a munkafüzetek csak olyan szavakat és kifejezéseket tartalmaznak, amelyek az abc olvasókönyvben már megjelennek, így a nyelvi tartalom ismerős, nem terheli feleslegesen a feldolgozást.

Az első betűminta nagy méretű melyen alaposan megfigyelhetik a formát és begyakorolhatják írásának sorrendjét, ezzel támogatva a helyes írásmozgás kialakulását.
A jobb oldal mindig a gyakorlásé. A gyakorló sorok kialakítása a fokozatosság elvét követi: a tanulók kezdetben nagyobb térközökkel dolgoznak, majd a sorok előrehaladtával a méret fokozatosan csökken.

A munkafüzetek felépítése minden betűnél azonos logikát követ, így a tanulóknak nem kell újra és újra eligazodniuk a feladattípusok között. Ez a kiszámítható, azonos felépítés különösen támogatja a bizonytalanabb vagy lassabban haladó tanulókat, mivel csökkenti a feladatértelmezésre fordított terhelést, és lehetővé teszi, hogy a figyelem az írás folyamatára összpontosuljon.

A munkafüzetek – bár önállóan is használhatók –, az olvasókönyvvel együtt egy egységes, jól áttekinthető tanulási rendszert alkotnak, amelyben az olvasás és az írás egymást erősítve fejlődik.

Betekintő az írás munkafüzet kivonatába

Felhasználás az iskolában

A kiadvány többféle módon beépíthető az iskolai munkába:

  • olvasástanítás kiegészítéseként
  • önálló gyakorlásra
  • differenciált feladatként
  • szabad olvasásra
  • napközis vagy otthoni gyakorlásra
  • nyári olvasmányként

A rövid szövegek lehetővé teszik a rendszeres, rövid gyakorlást, valamint a csoporton belüli differenciálást. A könyv használható közös, páros vagy önálló olvasásra is.

Pedagógusi visszajelzés

„A csoport mintegy 30%-a súlyos alapkészségbeli hiányosságokkal küzd, amelyek jelentősen akadályozzák az önálló házi feladat-végzést. Ezek a gyermekek nem lassan, hanem egyáltalán nem képesek önállóan dolgozni.

A legjelentősebb problémát az olvasási nehézségek, valamint a részképesség-zavarok okozzák. Több tanulónál ehhez írásbeli, grafomotoros nehézségek is társulnak. Az érintett tanulók lassan olvasnak, azonban az olvasott szöveg értelmezése számukra komoly kihívást jelent. Emiatt a matematikai feladatok megoldása is csak jelentős pedagógusi segítséggel, nagyon lassan valósul meg. A hosszabb szövegek látványa önmagában is szorongást kelt bennük, így gyakran már az olvasás megkezdésétől is elzárkóznak.

A fejlesztést november közepén kezdtük, és már most  (2 hónappal később) biztató eredmények mutatkoznak.

B. olvasásból korábban 1–2-es szinten teljesített, decemberre már 3–4-es eredményt ért el.

Á., aki 2. osztályosként még nem tudta összeolvasni a betűket, ma már képes szavakat olvasni és értelmezni.

Hetente összesen 30 perc jut egy-egy tanulóra, napi kb. 10 perces bontásban.

A tanulók szívesen dolgoznak a könyvből, értik annak szókincsét, és motiválja őket, hogy a gyakorlás rövid ideig tart, ugyanakkor sok dicsérettel és pozitív megerősítéssel jár.”

N.P.-né napközis tanár

Otthoni használat

A könyv otthoni használatra is alkalmas. Az utolsó szakaszában található egy „Útmutató szülőknek, segítőknek” fejezet hasznos útba igazítást ad az otthoni használathoz.
A rövid történetek és az illusztrációk lehetővé teszik, hogy a gyermekek önállóan lapozgassák és használják, saját tempójukban olvassanak, és ne kötelező feladatként, hanem érdeklődésből választott olvasmányként találkozzanak a könyvvel.

Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy az olvasás gyakorlása rendszeressé és belső motivációból fakadó tevékenységgé váljon.

Összegzés

Az abc könyv olyan olvasmány, amely a kezdő olvasók számára értelmezhető, hozzáférhető és önállóan is használható szövegeket kínál.

A kiadvány a dekódolási készség fejlesztését jelentésközpontú megközelítésben valósítja meg, ezzel támogatva az értő olvasás kialakulását, valamint az olvasás iránti pozitív viszony és motiváció megerősödését.

A könyv adatai

  • tartós kivitel (kemény, lemosható borító, vastag lapok)
  • oldalszám: 144
  • illusztráció: Ferling Szonja
  • szerzők: Debreceni Ágnes, Telekesi Edit, Telekesi Judit
  • kiadó: Alkalmazott Oktatástan Közhasznú non-profit Kft.
  • ISBN:978-615-5678-02-8

Amennyiben felkeltettük érdeklődését a program, a módszertan vagy a közösségi program iránt,
szeretettel várjuk jelentkezését!

Oszd meg!