Amikor a Miskolci Egyetemen elkezdtem a magyar szakot, az első óráim egyike volt a középkori magyar irodalom. Neves tanárunk őszinte gondolatával nyitotta meg az első óráját, ezt mondta: „Azt tudják, hogy élvezettel olvasgatni irodalmi alkotásokat csak öt év múlva fognak? Majd ha elvégzik az egyetemet, akkor lesz alkalmuk arra, hogy leüljenek egy könyvvel a kezükben, és örömüket leljék az irodalomban.”
Egészen vérig voltam sértve ezen az elgondoláson, hiszen én alig vártam, hogy a gimnáziumból kilépve végre azt tanulhassam, és csak azt, amit szeretek.
De igaza lett, és egyetemi éveim alatt visszagondoltam a szavaira, melyek szerénytelenül őszinték voltak. Az olvasnivaló mennyisége olyan nagy volt, évente ötven-hatvan regény, a versekről nem is beszélve, hiszen vizsgákon csak a versekből kiragadott néhány sorból kellett tudni ki és mikor írta ezeket, és az összes jellemző körülményt. Szóval arról, hogy közben szórakozzunk, vagy élvezzük az alkotásokat szó sem lehetett.
Most, miután mindent megtanultam, és elhagytam az iskolát, van időm arra, és persze tapasztalatom, meg van egy hatékony tanulási módszerem, hogy érdeklődve nézzek végig egy, az univerzum titkairól szóló sorozatot, vagy természetfilmet, vagy kedvem szerint sírjam el magam egy vers közben, és átengedjem magam a színtiszta esztétikának.
Pedig nem ez lenne az oktatás célja már kezdettől?
Hogy a tanuló élvezze, amit tanul?
Azon gondolkoztam, hogyan lehet célt adni a gyereknek az egyes tantárgyakhoz. Tudom én, hogy mindegyik fontos, hasznos, és azt is tudom, hogy miért.
De belenézve a könyvekbe, megint csak maga az anyag mennyisége olyan hatalmas (tantárgyanként!), hogy ember legyen a talpán, aki ezt képes befogadni és használni.
Nézegettem a 9.-es kémia könyvet. Hogyan mondja el egy szülő a gyerekének, hogy mi a célja, hogyan fogja tudni használni az életében a kovalens kötést, az elektrolízist, miért jó neki, hogy erről tanul? (Persze, ha kémikusnak, vagy vegyésznek tanul, akkor el sem kell ezt magyarázni.) Akit nem érdekel a kémia, annak ez nem jó! Miért kell mindenkinek mindent megtanítani? Miért feltételezik, hogy egy leendő focistát Hamlet dán királyfi érdekel, egy irodalom tanárt pedig a sav és lúg bázis?
Miért kell az adatok tengerét önteni a tanuló fejébe vágatlan verzióban?
Ezért nehéz a gyerekek motiválása.
Aki érdeklődik egy bizonyos tárgy, vagy téma iránt, el sem kell mondani, mi a célja annak a tantárgynak, mert szereti azt a tárgyat és érdeklődik. Aki pedig nem érdeklődik iránta, annak senki nem fogja elmagyarázni, miért jó neki, ha Szabó Lőrinc szonettjeit elemezgeti.
Most azt gondolom, akkor tudjuk motiválni a tanulót, ha az oktatási rendszer tantervének, tananyagának struktúráján változtatunk, és olyan iskolát hozunk létre, ahol minimális tananyagmennyiséget maximális szemléltetéssel tanítunk, ahol a gyerek tanulhatja nagy mennyiségben azt, amit szeret, ahol ki vannak válogatva a fontos adatok, és azt tanítják meg, amit fel tud használni az életében, elmagyarázva, hogy ezt hol és hogyan tudja majd hasznosítani. Egy iskola, amit az a cél és szándék vezérel, hogy becsületes, épeszű felnőtteket neveljen fel, akik értik, szeretik azt, amivel foglalkoznak, nem halt ki belőlük a tudásvágy, képesek tanulni, tudják, hogyan kell tanulni, és szeretnek tanulni. Egy iskola, ami nem szenvedés, hanem feltöltődés, a tudás megszerzése szórakozás, olyan elfoglaltság, amit érdemes űzni.
Itt ezt még lehet fokozni. Aki eljutott idáig ennek a cikknek az olvasásában, kérem, hogy tegye hozzá a maga gondolatait arról, milyen legyen a jövő iskolája!
Amennyiben szeretnél hasonló írásokat olvasni, iratkozz fel Szülőmagazinunkra!
Henczel Edit
Alkalmazott Oktatástan
