Sokan most hirtelen több idővel rendelkeznek, mint korábban. Mire és hogyan tudjuk kihasználni ezt az időszakot, hogy „jobban” jöjjünk ki belőle, és a körülményekhez képest legalább bizonyos területeken profitáljunk a helyzetből?
Tanulás és fejlődés – legyen ez a mottónk ebben az időszakban. De hogyan tudjuk ezt megvalósítani?
Kapcsold ki a híreket!
Ez az első és legfontosabb pont, ami nélkül a többi jóval nehezebb lesz.
Mivel sokan nem járnak most az utcákon, hajlamosak arra, hogy belülről, szimplán a médiát használják arra, hogy érzékeljék a „kinti” világot. A lakásban kuksolva, a rossz híreket olvasva egyre rosszabbul fogjuk magunkat érezni. Szükség van a tájékozódásra, de csak módjával! És ügyelve a forrásra. Számos média abból él – sajnos –, hogy rémhíreket, kiszínezett híreket terjeszt. Kerüljük ezeket a hírportálokat.
Sokszor a hírek sokkal durvábban vannak megfogalmazva (főként a hatásvadász, kattintásra buzdító címek miatt), mint amilyenek a valóságban.
Arról nem is beszélve, hogy valóban hasznunkra válik az, ha megtudjuk, hogy napról-napra hány ember vesztette el a munkáját vagy hányan betegedtek, illetve haltak meg? Minden bizonnyal ettől nem fogunk bölcsebben dönteni, jobban dolgozni vagy jobban segíteni a gyermekünknek. De minden bizonnyal kevésbé leszünk kellemes társaság családtagjaink számára. :) És akár – minden túlzás nélkül – bele is betegedhetünk az aggódásba.
Egy szó, mint száz: hagyjuk abba, illetve csökkentsük a minimálisra.
Szakadj el a múlttól!
Figyelmünk úgy lehet a leginkább a múltban, ha van egy halom feladat, tevékenység, amit félbehagytunk. Mindegy, hogy miért. Lehet, azért, mert nem volt rá idő. Lehet, hogy azért, mert nem volt hozzá kedvünk, vagy találtunk valami fontosabbat.
Írjuk össze az összes olyan feladatot, tennivalót, amit bármilyen okból kifolyólag el szerettünk volna végezni, de félretettük. Pl. letakarítani a szekrények tetejét, elolvasni azt a könyvet, felhívni azt az embert, megvarrni azt a szoknyát stb. Ezeket az „igen, tudom, meg kéne csinálni” típusú dolgokat.
Ha a lista készen van, akkor kezdjünk el haladni rajta. Nem kell sorrendben, a lényeg, hogy ezeket a régóta halogatott teendőket kezdjük el szép sorjában lezárni.
Fel fogunk frissülni tőle, könnyen lehet, hogy újra erőre kapunk, kevésbé érezzük magunkat fáradtnak, esetleg felvidulunk tőle. Ha ezek nem nagy teendők, akkor kitűzhetünk mindennapra egyet, amit beiktatunk, hogy elvégezzük.
Épp időszerű: nagytakarítás
Melyik időszakban lenne aktuálisabb egy nagyobb takarítás, mint egy járványhelyzetben? Ejtsd meg most! Most van rá a legjobb alkalom! :) Lehet ez egy családi program is, sőt! Ha mindenki kiveszi a részét belőle, hamarabb készen van, ráadásul szórakoztatóbb is. Tegyünk be egy jó zenét, és induljon a parti! :) A tisztaság nem csak a járvány miatt érdekes, hanem egyébként is jobb hangulatot teremt.
Kikapcsolódás
Sokan hajlamosak a kikapcsolódást és a pihenést a lustasággal egyenlővé tenni. De pihenésre (vagyis arra az időre, amikor az ember nem csinál SEMMIT) nagyon nagy szüksége van testnek, léleknek egyaránt. Ha nem vagy kipihent, csak ideig-óráig tudsz tevékenykedni, de semmiképpen sem leszel igazán hatékony.
Tehát pihenj, kapcsolódj ki! Egyébként is ki tudja, mikor lesz majd legközelebb újra lehetőséged rá.
Kiértékelés
Ezt az időszakot mindenképp használd ki arra, hogy egy kicsit visszatekints arra, hogy mit csináltál jól, mit kevésbé. Értékeld ki az elmúlt időszakot a munkád, a hobbid, a családod, a pénzügyek stb. szempontjából. És persze vond le a tanulságokat.
Tervezés
Az előző pont után épp megfelelő: érdemes átnézned, hogy miket fogsz a jövőben másképp csinálni. Majd nézd meg, hogy az életed egyes területein (testi-lelki dolgok, egészség, család, barátok, munka, hobbi, környezetvédelem stb.) mit szeretnél elérni, és mit kell ezekhez elvégezned.
Ne pánikolj, legyen B-terved!
Tény, hogy sokak számára ez az időszak keményen embert próbáló! Ki a járvány és a saját illetve családja, barátai egészsége miatt aggódik, más a gazdasági oldal miatt szorong.
Erre egy kiváló megoldás, ha megalkotunk egy B-tervet (vagy C-t, D-t…). Mi lesz, ha elveszítjük a munkánkat, mi lesz, ha elfogy a tartalék stb. Pánikolás helyett legyen B-tervünk. Írjuk fel akár a legfurcsább „ötleteket”, de írjuk fel. Legyen meg. Nagy eséllyel észre fogjuk venni, hogy vannak lehetőségeink, csak meg kell találni őket. Ettől nyugodtabbak leszünk, és egyszer lehet, hogy hasznát is tudjuk venni.
Tanulás
A tervezés fázisban minden bizonnyal előjöttek olyan területek, amelyekben jó lenne fejődni. Szeretnél nyelvet tanulni? Egy új hobbit, tevékenységet elsajátítani? Munkádhoz jól jönne egy-két plusz ismeret vagy szaktudás? Találd meg ezeket, és kezdj el tanulni! Ehhez választhatsz valamilyen online kurzust, rendelhetsz könyveket, de számos egyéb módon ingyen is nekiláthatsz (cikkek, írások a neten, YouTube videók stb.).
Tanulj, fejlődj, töltsd hasznosan az időt!
Barátsággal,
Alkalmazott Oktatástan