Az Alkalmazott Oktatástan célja: egy minőségi oktatás létrehozása Magyarországon L. Ron Hubbard oktatási és tanulási technológiájának és filozófiájának alkalmazásával.
Háromfős főállású munkatársi gárdánkban és 30 fős önkéntes segítő csapatunkban hiszünk a következő idézetben: „Ments meg egy gyermeket, a nemzetet mented meg!” (L. Ron Hubbard). Megállás nélkül dolgozunk fenti célunk megvalósításán. Elköteleztük magunkat azért, hogy tegyünk a gyerekek szebb jövőjéért a minőségi oktatási rendszer megteremtésével.
.
2007. második félév
Az oktatási szakma több véleményformálójával történt egyeztetések során megtudtuk, hogy ezzel a tanulási technológiával, magyar közoktatási viszonyok között elért és dokumentált eredményekre van szükség ahhoz, hogy a magyar oktatásban használatba tegyék L. Ron Hubbard módszertanát.
.
2008. első félév
Nagyon elakadt szakképző iskolás tanulóknak tartottunk egy kilenc napos tanulási készségfejlesztő kísérleti projektet, amely mind a teszteredményekben, mind pedig a tanulók viselkedésében jelentős fejlődéssel zárult. A programról írásos szakmai anyag és egy rövid, az eredményeket bemutató film is készült, amely itt látható: www.alkalmazottoktatastan.hu/film
.
2008-2009-es tanév
A több iskolában elindított projektünk során a tanulók a „Hogyan tanuld meg?” című tanfolyamunkat, a tanárok pedig „A tanulási eszközök oktatók részére” című tanfolyamunkat végezték el. A programban résztvevő diákok teszteredményei a kontrollcsoporthoz képest jelentősebb javulást mutattak mind a szövegértés, mind a matematikai képességek terén.
.
2009-2010-es tanév
Elkészítettük a TUDÁSKULCS tantárgyankénti munkafüzet sorozat „A tanulás alapszavai”, a „Nyelvtan – Alapok”, és a „Nyelvtan – Szófajok” című munkafüzeteit. (A munkafüzetekről bővebben itt olvashat: www.alkalmazottoktatastan.hu/tudaskulcs-munkafuzetek)
Az ebben a tanévben indított készségfejlesztő programunk során még több általános iskola vett részt. A projekt során minden résztvevő tanulók két TUDÁSKULCS munkafüzetet végzett el pedagógusi segítséggel. Különösen látványos volt a fejlődés a gyengébb tanulóknál. A teszteredmények azt mutatták, hogy a munkafüzetet elvégző csoport átlagosan tizennégyszeres növekedést mutatott a kontrollcsoportokhoz képest.
.
2010. tavasz-nyár
Szerte az országban előadásokat tartottunk iskolák tantestületeinek tanulási módszertanunkról, valamint tájékoztattuk őket a 2010-2011-es tanévben induló tanulási készségfejlesztő programunkról.
.
2010-2011-es tanév
Elkészítettük, a „Számtan” és a „Matematika 1” című TUDÁSKULCS munkafüzeteket. Elindítottunk egy újabb teszt projektet, melyben a résztvevők száma sokszorosa volt az előző évek projekt résztvevőinek. Minden résztvevő diák végigcsinált három TUDÁS-KULCS munkafüzetet. Előtte és utána tesztekkel mértük a változásokat. Kérdőíveken írattuk le a tanárokkal és a gyerekekkel a tapasztalataikat, melyekben komoly sikerekről számoltak be. A program tesztjeinek és kérdőíveinek feldolgozása és értékelése jelenleg van folyamatban.
.
.
Az elmúlt két évben négy alkalommal hívtuk meg az USA-ból Bernard Percy nemzetközi hírű oktatót és gyermeknevelési specialistát. Összesen 18 előadást szerveztünk a számára. Ezen túl megrendeztük az I. és II. Országos szakmai konferenciánkat pedagógusok számára. Mindezeken összesen közel 1.500-an vettek részt.
Lefordítottuk Bernard Percy oktatási specialista és Dr. Patricia Ross cikkét, melynek címe:
Rejtett analfabétizmus: a tudatlanság nem tudása
A cikk letöltéséhez kattintson ide!
.
„Remélem, kapunk még ilyen munkafüzeteket, mert élveztem a kitöltését, és nagyon jó volt és hasznos is.”
(6. osztályos tanuló)
.
„A munkafüzet feldolgozása során a gyerekek motiváltsága, figyelme egyre tartósabbá vált az idő múlásával. Felfogóképességük, szóbeli kifejezőképességük folyamatosan fejlődött. Egyre ügyesebben, világosabban tudták elmondani a gondolataikat. Sokat javult a beszédfegyelmük is. Ezzel a módszerrel hatékonyan lehet fejleszteni a szókincsüket.”
(Dr. H.-né L. Gabriella)
.
„Az tetszett a legjobban, hogy éreztem az elhivatottságotokat, és hogy szívügyetekként kezelitek az oktatás-nevelés színvonalasabbá tételét. Az előadás a valós és egyre fenyegetőbb oktatási-nevelési problémákkal foglalkozott. Hatására sokkal nagyobb hangsúlyt fogok fektetni arra, hogy meggyőződjek arról, a tanulók sikeresen elsajátították-e az alapokat.”
(N. L.)
Copyright © 2010. Alkalmazott Oktatástan Magyarország. Az Alkalmazott Oktatástan Magyarország egy nonprofit társadalomjobbító csoport. Applied Scholastics és az Applied Scholastics logo védjegy, mely az Association for Better Living and Education International tulajdonában van, használata annak engedélyével történik.